
25. Népzenei tábor

A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a 2019-es évben 23. alkalommal szervezte meg a népzenei táborát. A tábort 2019.07.07.-2019.07.12 között rendezte meg Temerinben. A tábor a Szécsen kastélyban, tájházban és a Fácán vadászotthonban került megtartásra. A tábor azért is volt jelentős mert csak temeriniek, hanem az egész Vajdaság területéről jöttek résztvevők. A tábor elején felmérésre kerültek a résztvevők zenei tudása/zenei képzettségének szintjei és az alapján osztották be őket oktatási csoportokba.
A 2019-as tábor fő zenei témái: Erdélyi népzene, és széki dallamok. A citera és a furulya szekcióban ezen hangszerekkel kapcsolatos tudnivalók elsajátítása valósult meg a tábor folyamán. Zeneoktatás a következő hangszereken zajlott: hegedű, brácsa, nagybőgő, furulya, citera és tambura. A hangszeres oktatás a délelőtt folyamán valósult meg, napi 5 órában, ezt követte az ebéd, majd a délutáni népi mesterség elsajátítása. Este változó programban volt része a résztvevőknek. Alkalmanként (2 alkalommal) szintén hangszeres oktatás zajlott, játékos formában.
A hangszeroktatással párhuzamosan népi mesterségek elsajátítása is zajlott a táborban. Délutánonként népi-korongozás, faragás, nemezelés, népi-motívumok festése kézműves műhelyek színesítették a tábort. Ezen kézműves foglalkozásoknak a temerini tájház adott otthont a rendezvény keretében. Minden résztvevő egyéni fejlődésére is igényt fektettek az idei évben is a vezetők. A tábor folyamán elsajátított táncokat, népzenéket egy táborzáró bemutató alkalmával láthatta a nagyközönség.
A gálaest az idei évben is sikeres volt. A gálaeseten a népművészeti tevékenység keretében elkészített tárgyak is kiállításra kerültek.
A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület szervezésében új helyszínen de a régi lelkesedéssel lesz ismét Temerinben népzenei sátortábor!
2016. augusztus 14-én, vasárnap délután a temerini Tájház udvarában sátorállitással kezdődik, és 2016. augusztus 19-én, pénteken gálaműsorral zárul a tábor.
Sátrat hozz magaddal!
Választható foglalkozások: vonós hangszeroktatás, ének-, furulya-, citera- és néptáncoktatás.
Szabadidőben kézműves- és irodalmi foglalkozások, sok-sok játék. A táborlakókat finom, házi készítésű ételek várják. Részvételi díj: 45 euró, testvéreknek és csoportoknak kedvezményt adunk. Érdeklődni az esti órákban a 021-843-411-es telefonszámon lehet.
Jelentkezni lehet egészen a tábor kezdetéig.
A táborra jelentkezni az Űrlapok menüpont alatt lehet.